FELHÍVÁS - A KÉMIA ÉJSZAKÁJA (2011.09.23)

 

FELHÍVÁS – A KÉMIA ÉJSZAKÁJA

Felhívás - letölthető változat (PDF)

Felhívás Adatlap (letölthető változat (DOC)


Tisztelt Kollégák!

A „Kémia Nemzetközi Éve 2011” eseményekhez kapcsolódóan már több mint 100 sikeres hazai rendezvény zajlott le az év első felében. Ezek jó részét a Magyar Kémikusok Egyesülete szervezte, vagy másokat segítve közreműködött a megvalósításukban. Az események többsége a közoktatásban résztvevő korosztályt célozta meg például a 2011. január 26-i nagysikerű iskolakísérletes akcióval (285 iskola, több ezer résztvevő), vagy a különféle TV-s és internetes kémiavetélkedőkkel.

Az őszi kémia éve programok elején szükség lenne egy összehangolt, látványos akcióra a felsőoktatási intézményekben is. Erre kiváló alkalom a már közismert „Kutatók éjszakája” esemény, amelyet évek óta nagy sikerrel rendeznek az érdekelt intézmények. Ennek részeként ebben az évben a kémiát oktató magyar felsőoktatási intézmények egy különleges, csak erre az alkalomra szóló, országos szervezettségű programot valósítanak meg

2011. szeptember 23-án, 20.30 - 21.00 óra között

A KÉMIA ÉJSZAKÁJA

elnevezéssel. Az esemény lényege, hogy a program részeként a résztvevő felsőoktatási intézmény, valamely szabadtéri helyszínen, a fent jelzett időpontban, azaz sötétedés után egy látványos kísérleti bemutatót tartson.

A hangsúly az összehangoltságon, az „országos felsőoktatási akció” jellegen van, amely így jobban felkelti a média és az érdeklődő közönség figyelmét.

A programot minden felsőoktatási intézmény maga szervezi meg, amelyben a hallgatóságnak beszél és/vagy bemutatja a kémia pozitív társadalmi szerepét, valamint a kémikus-hivatás hasznosságát, szépségeit. A látványos kísérleti akció, amely lehet egyszerű szabadtéri tűzijáték, vagy egy kivetítéssel és kommentálással bemutatott hosszabb kísérleti bemutató is, elengedhetetlen része a programnak.

Ez az akció összhangban van a „Kutatók éjszakája” esemény, valamint a felsőoktatási intézmények PR tevékenységének céljaival. Az intézmények a következőképpen vehetnek részt az akcióban:

  1. Kérjük kitölteni a mellékelt adatlapot és megküldeni a Magyar Kémikusok Egyesületébe az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.
  2. A jelentkező intézmény meghirdeti a rendezvényét a http://www.kutatokejszakaja.hu honlapon is.
  3. A jelentkező intézmény megszervezi és lebonyolítja a rendezvényét, benne a kísérletes bemutató akciót. A rendezvényének megtartásához beszerzi az összes szükséges engedélyt.
  4. Fotókat és/vagy videó felvételt készít az eseményről, és azokat megjelenteti a saját intézménye honlapján, valamint ennek linkjét 2011. szeptember 30-ig megküldi az 1. pontban megadott MKE e-mail címre.


Várjuk a jelentkezéseket, és sikeres megvalósítást, szép élményeket kívánunk.


Budapest, 2011. augusztus 29.

Melléklet: adatlap

 

Simonné Dr. Sarkadi Livia sk. Dr. Pokol György sk. Dr. Szalay Luca sk.
az MKE elnöke Oktatási Bizottság elnöke
Kémiatanári Szakosztály elnöke

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Newsletter

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top