Zékány András

 

Zékány AndrásZékány András 1953. március 5-én született Karácsfalván, Kárpátalján. Iskolai tanulmányait Karácsfalván, Tisza-Keresztúron és Nagy-Szőllősön végezte aranyérem kitüntetéssel. 1970-ben felvételt nyert az Ungvári (Uzsgorod) Állami Egyetem Kémiai Karára, melyet 1975-ben kitüntetéssel fejezett be.

1975. augusztus-október között az Ungvári Állami Egyetem Fizikai Kémia tanszékén kutatómérnök, 1975. november-1978. november között Kijevben az Ukrán Tudományos Akadémia Szerves Kémiai Kutatóintézet aspiránsa, melynek sikeres befejezése után 1980.júniusig tudományos kutatója. Ez időszak alatt nitrogéntartalmú heterociklusokkal, elsősorban a polibrómpiridinek, köztük a pentabrómpiridin előállításával és nukleofil szubsztituciós reakcióinak tanulmányozásával foglalkozott. E témakörben írta kandidátusi értekezését, melyet 1979. március 1-én sikeresen megvédett.

1980. augusztustól a Biogal Gyógyszergyár kutatómérnöke majd főmunkatársa napjainkban is (2005-től Teva Gyógyszergyár zRt). Ez időszakban a béta-laktám antibiotikumok , elsősorban kefalosporinok színtézisével, majd a pozitív inotrop vegyületek kémiájával foglalkozott. A privatizációt követően elsősorban a központi idegrendszerre ható vegyületek szintézise, az Alzheimer kór kezelésére kiválasztott vezérmolekula gyártástechnológiai fejlesztése és más vezérmolekulák fejlesztése, fejlesztési munkálatainak koordinálása a feladata. 2010-től a Generikus Kutatás-Fejlesztés Igazgatóságon minőségbiztosító.

1989-től  két és fél évig a Fairmount Chemical Co. ( New Jersey, USA) post doktorandusz kutatója. Itt elsősorban antioxidánsok tanulmányozásával és néhány fontos kereskedelmi vegyszer fejlesztésével foglalkozott.

Kutatómunkája során számos szabadalom, közlemény és előadás szerzője ill. társszerzője.

1992-2003 között az MKE  Hajdú-Bihar megyei szervezete titkára, 2003-tól elnöke. Itt aktív közreműködésével tizenhét éve az országban egyedülálló kémiai pályázatot szerveznek Debrecen megyei jogú városi önkormányzat Oktatási Osztályával közösen.

A Magyar Kémikusok Lapja szerkesztőbizottsági tagja, a Hirek az Iparból rovat szerkesztője. 2007-től a Magyar Kémikusok Egyesülete Érdekvédelmi Bizottságának elnöke.

Több egyetem munkatársával tart szoros szakmai kapcsolatot. Részt vett a DE vegyészhallgatóinak Állami, napjainkban Záróvizsga bizottságainak munkájában. Gyakran kérik fel diákok diplomamunkájának és PhD hallgatók doktori értekezéseinek birálatára valamint bizottsági tagnak. Számos pályázat elbirálásában működött közre.

 

 

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top