Rajkó Róbert

 

Rajkó RóbertRajkó Róbert

Prof. Dr. Rajkó Róbert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mérnöki Karának Folyamatmérnöki Intézetében 2010. február 1-től egyetemi tanár. 1988-ban végzett vegyész szakon a JATE-n (SZTE jogelőd intézmény), és ekkor lépett be az MKE-be is. Választott tudományterülete – a kemometria – révén már korán bekapcsolódott a Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) által szervezett Kemometriai Szimpóziumok megrendezésébe Szervező Bizottsági tagként. 1997-ben, ill. 2003-tól a nemzetközi részvétellel megrendezett konferenciák Szervező Bizottsági tagjaként, ill. konferencia titkárként tevékenykedett (CC’97, ACE-CC 2003, SCAC 2004, CC 2005, SCAC 2006, SCAC2008). Egyes konferenciák honlapját is elkészítette, ill. a www.kemometria.hu honlapon 1997-től napjainkig a magyar kemometriai témájú konferenciák hozzáférését is szolgáltatja. 1999-2007 között az MKE Analitikai Szakosztály vezetőségi tagja, a Kemometria (korábban Automatikus Elemzés) Szakcsoport titkára volt. 2000-ben és 2003-ban „Kiváló Egyesületi Munkáért” MKE elismerésben részesült. 2011-2015 közötti ciklusban az MKE Felügyelő Bizottság (FB) tagja.

2000-ben Körtvélyesi Tamással társelnökökként megalapították a Kemometria és Molekulamodellezés munkabizottságot az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB), Kémiai Szakbizottságon belül: www.kemometria.hu/KeMoMo. Évente 1-2 alkalommal Lopata Antallal (MKE QSAR és Modellezési szakcsoport elnök) közösen szervezve megrendezik a már hagyományosnak tekinthető KeMoMo – QSAR szimpóziumot, ami a hazai adatkiértékelők és molekulamodellezők seregszemléjévé vált.

Prof.Dr. Rajkó Róbert oktatási területei: kemometria, kísérlettervezés - biometria, technometria; számítástechnika; kémiai informatika; műszaki informatika; élelmiszeripari műveletek és berendezések; alkalmazott statisztikai módszerek; mérési folyamatok minőségbiztosítása; élelmiszeripari folyamatszervezés.
Kutatási területei: kemometria, biometria, technometria; kísérlettervezés; lineáris, multilineáris és nemlineáris robusztus regresszió, kalibráció, változószelektálás, QSAR analízis; hipotézisvizsgálatok; fuzzy elmélet és alkalmazása a mérési eredmények feldolgozásában; automatikus elemzés; mikrohullámú technika az élelmiszeriparban; aprításelmélet.

1992-ben 6 hónapos posztgraduális képzésen vett részt Prof. Gerrit Kateman kutatócsoportjában (Katólikus Egyetem, Nijmegen, Hollandia). 2002-ben Tarragonában (Spanyolország) 3 hónapot, Frederiksbergben (Dánia) 2 hetet töltött posztdoktori kutatásokkal. 2006-2007-ben 15 hónapig posztdoktori kutatásokat végzett a National University of Ireland - Galway (NUIG) intézményben (Galway, Írország). 2011-ben és 2014-ben 2 hetes vendégprofesszori meghívást kapott az Institute for Advanced Studies in Basic Sciences (IASBS) intézetbe (Zanjan, Irán). 2014-es iráni tartózkodása alatt védte meg PhD-ját doktorandusza Samira Beyramysoltan. Tudományos diákkörösei közül Fótos Csaba 2002-ben MÉTE OTDK Szeged 2.; Lobár Péter 2010-ben MÉTE OTDK Szeged 2.; valamint Erdélyi Péter 2014-ben MÉTE OTDK Budapest 2., ill. 2015-ben OTDK Szeged 1. helyezést ért el.

Összes tudományos közleményeinek száma 107, összesített hatásuk (impact factor, IF): 89,8. Összes dolgozatának idézettsége önhivatkozás nélkül 462, Hirsch indexe 15.

Több mint 20 folyóirat szerkesztője kérte fel a beküldött kéziratok bírálatára, ezek közül csak néhányat megemlítve: Journal of Chemometrics; Chemometrics and Intelligent Laboratory Systems; TrAC Trends in Analytical Chemistry; Analytical Chemistry.

2010-ben a Journal of Chemometrics folyóirat főszerkesztője (Prof. Paul J. Gemperline) szerkesztőségi tanácsadó testületi tagnak kérte fel Magyarországról elsőként a kemometriai kutatásokat végzők közül.

2012-ben a kegyetlen sors elszakítja szeretett feleségétől, Paulik Ágnestől.

www.kemometria.hu/Rajko

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top