Siker "A KÉMIA MÉRFÖLDKÖVEI" vándorkiállítás

Liptay

A kémia népszerűsítését szolgálja a kémia fejlődését négy témakörre (orvostudomány, kommunikáció, energiaellátás, mezőgazdaság és élelmiszerbiztonság) vonatkozóan bemutató, 34 darabból álló tablósorozat, amelyet a Magyar Kémikusok Egyesülete Liptay György alelnök gondozásában vándoroltat az ország különböző középiskolái és egyetemei között. A 2007. áprilisában Szegeden útjára indított vándorkiállítás az eltelt három év alatt 30 iskolában és egyetemen volt megtekinthető és csak 2010-ben már három gimnázium mintegy 1400 diákja vett részt a poszterbemutatók ünnepélyes megnyitásán.
Az MKE számára is meglepően élénk és tartós érdeklődést bizonyára nagymértékben befolyásolja, hogy az Amerikai Kémiai Társaságtól (ACS), Pavláth Attila korábbi ACS elnök révén 2007-ben megkapott anyagot Rideg Nóra - Németh Veronika (SZTE Fizikai Kémiai Tanszék) irányításával - nem csak lefordította magyarra, hanem azt módszertanilag és didaktikailag is átalakították. Ezen alkotó munka keretében az európai és a magyar viszonyokra történő adaptálás mellett külön súlyt helyeztek arra, hogy az anyag a közoktatásban tanuló diákok számára is érthető legyen.

vandor0 vk_poszter

A siker nemzetközi vonatkozása, hogy a tablósorozat magyar változatát az ACS visszafordította angolra és az USA-ban a továbbiakban ezt a változatot terjesztik. Szlovák, román, finn és spanyol nyelvekre a fordítás már megtörtént és további fordítások vannak folyamatban. Jelentkeztek érdeklődésükkel az ázsiai kémikus társaságok is. Az alkotó fordítók Prágában és Isztambulban nemzetközi konferenciákon tartottak előadást és bemutatót a vándorkiállítás anyagáról. Az EuCheMS célja, hogy 2011-ben a „Kémia Nemzetközi Éve” programsorozat keretében szinte minden európai országban mutassák be a kiállítás anyagát.

vandor1 vandor2 vandor3 vandor3b vandor4

A vándorkiállítás hazai anyaga iránt érdeklődő iskolák és/vagy intézmények kérésükkel Androsits Beáta (MKE) ügyvezető igazgatóhoz forduljanak (e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). 

A vándorkiállítás eddigi befogadói: xls Kémia mérföldkövei kiállítás helyszínek

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Newsletter

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top