Beszámoló az „In Memoriam dr. Lukács Gyula; Színmérés tegnap és ma”
címmel rendezett emlékkonferenciáról
Az előadóterem ablaka előtt egy kis asztalon egy MOMCOLOR színmérő készülék állt, amely mostantól a Múzeum egyik új műtárgya. A terem annyira megtelt a résztvevőkkel, hogy további székeket kellett behozni. Négy generáció szorongott egymás mellett, többnyire régi ismerősök. A teremben hideg volt, de most mindannyiukat melegítette valami. Ez a valami a tisztelet és a büszkeség volt. Tisztelet Lukács Gyula, a magyar színtan atyja iránt és büszkeség, hogy így vagy úgy, de ismerték őt.
Az emlékkonferenciát Kovácsné Stahl Ágnes nyitotta meg. Meleg szavakkal méltatta Gyula bácsi munkásságát, az értelmiségi létbe vetett hitét és útmutatását, majd köszöntötte Gyula bácsi két leányát, akik jelenlétükkel tisztelték meg az egybegyűlteket. Ágnes bevezetését Ábrahám György eszmefuttatása követte a hasznos és értelmes munkáról.
Az emlékkonferencián elhangzott előadások egy része a terem kis asztalán nyugvó MOMCOLOR mérőkészülék megalkotása és működése köré csoportosult, amely Gyula bácsi irányítása alatt született meg, és korában világszínvonalú eszköznek minősült. Szó esett a színkutatás szépségeiről, a nyomdaipari színmérésről, a XXI. század tristimulusos színinger-mérési lehetőségeiről illetve a detektorok illesztéséről, a metaméria jelentőségéről és a termoszublimációs transzfernyomó eljárások színinger-metrikájáról.
Egyik előadó sem tudta megállni, hogy ne meséljen el egy-két emlékezetes esetet vagy éppen anekdotát Gyula bácsiról, a mellette szerzett tapasztalatokról, a tőle megtanultakról – lett légyen az főnök-beosztott, tanár-diák vagy bíráló-jelölt viszony.
Ezen a konferencián nem szegeztek kérdéseket az előadóknak. Erre a konferenciára nem ezért jöttek a résztvevők. Emlékezni jöttek, félve hinni újra azt, hogy tényleg voltak olyan emberek, akiknek elvei, bölcs szavai, szigorúsága az ő jövőjüket szolgálták, és akiknek emléke előtt mindig fejet fognak hajtani.
Kránicz Balázs
a Kolorisztikai Szakosztály titkára
