Preisich Miklós Díj

 

Preisich Miklós

 

preisich.jpgPreisich Miklós (Budapest, 1918. május 21. – Budapest, 1983. május 19.): vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandidátusa (1975). Mérnöki oklevelét 1940-ben, a Budapesti Műegyetemen szerezte meg, majd az egyetem Mezőgazdasági és Kémiai Technológiai Intézetében dolgozott két évig. 1946–1948 között ipari üzemekben szerzett gyakorlati ismereteket. 1949–1951 között az adminisztratív irányításban vett részt, 1949-től a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. 1951–63-ban a Vegyiműveket Tervező Vállalat főmérnöke, a Vegyipari Tröszt műszaki vezérigazgatója 1963–67-ben, a Magyar Vegyipari Egyesülés elnökhelyettese 1968–75 között, és 1975–1983 között a Vegyipari Számítástechnikai Fejlesztési Társulás igazgatója. Éveken át részt vett a vegyipari beruházások és fejlesztések irányító munkálataiban, a hazai vegyipar megteremtésében. Kandidátusi értekezésében a vegyipari integráció technológiai és rendszertechnikai kérdéseivel foglalkozott. Mint a Magyar Kémikusok Egyesületének főtitkárának jelentős szerepe volt a szervezet tudománypolitikai feladatainak megvalósításában, nemzetközi tekintélyének megerősödésében. Nemzetközi munkásságának eredménye volt az Európai Kémikus Egyesületek Szövetségének megalakulása, melynek titkára volt (1969–83. 25 tanulmányt, egy szakkönyvet írt, de közreműködésével számos más könyv is megjelent. Munkásságának elismeréséül kitüntetésekben részesült, többek között megkapta a Than Károly Emlékérmet (1958).

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Newsletter

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top