Farkas Etelka

 

Farkas EtelkaFarkas Etelka

Farkas Etelka okleveles vegyész szakon végzett 1972-ben a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd ez az egyetem, illetve a jogutód Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszéke lett a munkahelye. Egyetemi doktori címet 1975-ben, kandidátusi fokozatot 1984-ben, MTA doktora címet 1998-ban szerzett.. Habilitált 1999-ben.

1979-ben egyetemi adjunktussá, 1989-ben docenssé, 1999-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, 2014. óta professor emerita. 2008-2013 között a Természettudományi és Technológiai Kar oktatási dékánhelyettese volt. .Az oktatási, és kari oktatásszervezői munka mellett részt vett az Országos Kémiai Bologna Bizottság munkájában, valamint 2007 es 2012 között előbb a MAB Kémiai, majd a Természettudományi Szakbizottságában. 2001-2003. között az OTKA Kémai I zsűri zagja volt. Elnöke az Egyetemi Etikai Bizottságnak. 2012-tol elnöke az MTA Koordinációs Kémiai Munkabizottságának. A Magyar Kémikusok Egyesületében most zárul a második ciklus, melyben megválasztott elnöke a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának. Ez a bizottság fogja össze és segíti azt a képviselői testületet, melynek révén a magyar kémikus társadalom nemzetközi szervezetekben képviselteti mindazon szakterületeket, melyeket elismert szakmai színvonalon művelnek Magyarországon.  

Több mint 150 tudományos dolgozatából 3 összefoglaló közlemény, 12 könyvfejezet, melyek döntő többségükben neves nemzetközi szakfolyóiratokban, szakkönyvekben jelentek meg. A különbüző hazai és nemzetközi konferenciákon, egyetemeken több mint 80 alkalommal tartott előadást, illetve eredményei közel 100 poszteren kerültek bemutatásra. Számos rangos nemzetközi folyóirattól kap rendszeres felkérést közlemények bírálatára, a Royal Chemical Society pedig nyolc alkalommal kérte fel a Specialist Periodical Reports sorozat Amino Acids, Peptides and Proteins köteteiben a Metal Complexes of Amino Acids and Peptides fejezetek megírására, a három legutóbbi kötetnél pedig társszerkesztőnek is.
Ezideig 23 diplomadolgozat, 13 diákköri dolgozat, 5 PhD dolgozat készült témavezetősége mellett. Széleskörű nemzetközi munkakapcsolatokat épített ki (több mint 20 éve folyamatosan részt vesz COST európai kutatási programok munkájában, D1, D8, D21, D39, CM1125, másrészt számos bilaterális programra sikerrel pályázott: portugál-magyar, horvát-magyar, mexikói-magyar). A kutatásához nélkülözhetetlen anyagi hátteret az elnyert kutatási pályázatok (hazai és Európai Unióbeli) biztosították (biztosítják).

Munkájáért több kitüntetésben is részesült (Szechenyi Professzori Ösztöndíj 1997, Magyar Köztársaságért Arany Érdemkereszt, 2005, Szent-Györgyi Albert díj 2012, MKE Than Károly Emlékérem 2014)

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Newsletter

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top