Jelölések egyesületi elismerésekre (2013)

 

Hagyományosan az MKE éves rendes Küldöttközgyűlésén kerül sor egyesületi elismerések átadására. Az MKE Alapszabálya IV. 7.§ (2) bekezdése szerint: „Egyesületi elismerésre vonatkozó javaslatot tehet a szakosztály (ezen belül szakcsoport), a területi szervezet, vagy a munkahelyi csoport vezetője a szervezet Vezetőségének javaslata alapján, valamint az Egyesületnek (az alapszabály) 20.§ (1) bekezdésében felsorolt bármely vezető tisztségviselője”. Utóbbiak az elnök, az alelnökök, a főtitkár, a főtitkárhelyettesek, az Intézőbizottság tagjai, a Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai, az Etikai Bizottság elnöke és tagjai, valamint az ügyvezető igazgató.

Jelölés az MKE Díjszabályzat 2. melléklete szerinti JAVASLATI LAP kitöltésével tehető, amely utóbbi letölthető az MKE honlap

„Díjak díjazottak>Díjszabályzat>MKE Díjszabályzat 2. melléklet”
menüből.

Javaslatok a következő elismerésekre tehetők:

  • Than Károly Emlékéremre, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki az egyesületi élet fejlesztésében több éven át kiemelkedő tevékenységet fejtett ki.
  • Pfeifer Ignác Emlékéremre, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki a vegyiparban (beleértve a gyógyszeripart) hosszú ideig (minimum 20 év) példamutató és eredményekben gazdag munkájával valamely iparág, vállalat, vagy vezetése alatt álló részleg fejlődését számottevően elősegítette.
  • Preisich Miklós Díjra, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki az egyesületi életben és a vegyiparban (beleértve a gyógyszeripart) hosszú évekig kiemelkedő tevékenységet folytatott.
  • Kiváló Egyesületi Munkáért Oklevélre, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki kiemelkedő társadalmi munkát végez az egyesületben és minimum 5 éve (megszakításmentesen) tag.
  • Wartha Vince Emlékéremre, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki írásos pályázattal bizonyítja, hogy a vegyészmérnöki alkotás terén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki. A pályázatot több MKE tagból álló csoport is benyújthatja. A pályázati feltételek a www.mke.org.hu honlapon olvashatók.

A jelölések beküldési határideje: 2013. március 31.

A kitöltött JAVASLATI LAP, illetve a Wartha Vince Emlékéremre történő jelölés pályázata beküldhető:

  • Elektronikusan, E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Faxon: 06 1 201 8056
  • Levélben: Magyar Kémikusok Egyesülete (1015 Budapest, Hattyú utca 16. II/8.) címre, ahol egyébként személyesen is leadható a jelölés/jelölések.

Az MKE tagsággal kapcsolatban felvilágosítással tud szolgálni Süli Erika (MKE Titkárság), Telefon: 06 1 201 6883, E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Letölthető változat (PDF)

Wartha pályázat (PDF) Wartha Pályázat, céges (PDF)

Magyar Kémikusok Egyesülete

 

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Newsletter

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top