MKE-logo

Magyar Kémikusok Egyesülete

Alapítva 1907-ben

MKE Facebook page

Meghívó Höfler Lajos előadására - 2019.11.12.

 

Tisztelettel meghívjuk Önöket

Höfler Lajos
(BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék)

"Li-ion-akkumulátor: a találmány, ami Nobel-díjat ér" c. előadására,
amelynek időpontja és helyszíne:

2019. november 12. 15 óra, BME Ch C14-es előadóterem (megközelíthető a Gellért térről,
a Ch épület hátsó bejáratán át).

Az előadás és az azt követő diszkusszió előreláthatóan 16 óráig tart.


Az előadás rövid kivonata: 

2019-ben a Nobel Bizottság választása három olyan kutatóra esett, akiknek köszönhetően ma a zsebünkben hordhatunk olyan eszközöket, amiket néhány évtizeddel ezelőtt csak a tudományos fantasztikus filmekben láthattunk. A Li-ion-akkumulátorok lehetővé tették, hogy egyre több elektromos autó fusson az utakon, és segíthetnek abban is, hogy a megújuló energiaforrások által termelt áramot ne csak az előállításuk pillanatában tudjuk felhasználni. Az előadás célja, hogy bepillantást nyújtson a Nobel-díjas találmány működésébe, és érthetően áttekintse a technológia lehetőségeit és kihívásait.

A kari szervezők nevében,

tisztelettel:

Dr. Hórvölgyi Zoltán, BME VBK

Hirdetés

CHEMGENERATION.COM

EuChemS Newsletter

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

HAS SCS

Go to top