MKE-logo

Magyar Kémikusok Egyesülete

Alapítva 1907-ben

Cikkek

Simonné Sarkadi Livia

 

Sarkadi LiviaSimonné Sarkadi Livia

Simonné Sarkadi Livia 1980-ban szerzett okleveles vegyészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán. Első munkahelyén a BME Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszékén 1986-ban lett műszaki doktor. 1991-ben az MTA-n kémiai tudományok kandidátusa fokozatot szerzett. 1999-ben habilitált (Dr. habil. cím) a BME Vegyészmérnöki Karán. 2000-2003 között Széchenyi Professzori ösztöndíjban részesült. 2010-ben szerezte meg az MTA Doktora címet. 2012-óta a Budapesti Corvinus Egyetem, majd az átszervezést követően jogfolytonosan 2016-óta, a Szent István Egyetem (SZIE) Élelmiszertudományi Karán az Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. 2018-ban az egyetem felsővezetői váltásával kérték fel a Szent István Egyetem Nemzetközi és Külkapcsolatokért felelős rektor helyettesi feladatok ellátására. 2019-től a SZIE Élelmiszertudományi Doktori Iskola vezetője.

Szakmai közéleti tevékenysége igen sokrétű. Számos hazai és nemzetközi szervezet tagja. MTA Élelmiszer-tudományi Tudományos Bizottság elnöke 2018-tól, korábban az MTA Élelmiszerfehérje-kémiai Munkabizottságának elnöke volt (1996-2018). MTA nem akadémikus Közgyűlési Képviselő (2013-2019). Az Európai Kémikus Egyesületek Szervezetében (EuChemS), az Élelmiszerkémiai Divizióban (Food Chemistry Division) 1996-tól az MKE nemzeti képviselője, 2005-2008 titkár, 2005-2006 társelnök, 2009-2014 az elnöki tisztséget töltötte be. A EuChemS Igazgató Tanácsának (Executive Board) 2014-től választott tagja.

A Magyar Kémikusok Egyesületének (MKE) 1988-tól tagja, 2007-2011 között az MKE Nemzetközi Bizottságának tagjaként tevékenykedett. 2011-től az MKE elnöke.

Elnöksége alatt tovább erősödött a nemzetközi szervezettekkel való kapcsolattartás. Az alábbi nemzetközi szervezetekkel kötődtek új együttműködési szerződések: (1) ACS Hungarian Chapter; (2) Szlovák Kémikus Egyesület; (3) Román Kémikus Egyesület; (4) Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (megújítás); (4) Visegrádi Országok Kémikus Egyesületei. Felélénkült a Fiatal Kémikusok Fóruma tevékenysége. A fiatalok aktivizálása alapvető fontosságú a szakma és az MKE jövője szempontjából is.

Több mint húsz MKE közreműködésével szervezett, nemzetközi és magyar konferencia Tudományos Szervező Bizottságának volt tagja/elnöke:

(1) 1st EuCheMS Congress 2006, Budapest (EuCheMS konferencia); (2) History of the Food Chain 2006, Gödöllő (EuCheMS konferencia); (3) International Conference on Metrology of Environmental, Food and Nutritional Measurements 2008, Budapest; (4) 7th International Conference on History of Chemistry 2009, Sopron (EuCheMS konferencia); (5) Pigments in Food 2010, Budapest (EuCheMS konferencia); (6) Women in Chemistry 2010, Keszthely (EuCheMS konferencia); (7) 15th Austrian Chemistry Days 2013, Graz, Austria; (8) The European Energy Conference 2013, Budapest (EuCheMS-EPS konferencia); (9) 1st EuCheMS Green Chemistry Congress 2013, Budapest; (10-15) Környezetvédelmi Analitikai és Technológiai Konferenciák (VIII. 2007, Eger; IX. 2009, Sopron; X. 2011, Sümeg; XI. 2013, Hajdúszoboszló; XII. 2015 Balatonszárszó; XIII. 2017, Debrecen); (16) MKE 1. Nemzeti Konferencia, 2011, Sopron; (17) 2013 EuCheMS Közgyűlés Budapest; (18) Színpadon a Természettudomány (Science on Stage Hungary) 2014, Debrecen; (19) MKE 2. Nemzeti Konferencia, 2015, Hajdúszoboszló; (20) EuroFoodChem XIX, 2017, Budapest (EuChemS konferencia); (21) Young Researchers' International Conference on Chemistry and Chemical Engineering (YRICCCE II) Budapest, 2018; (22) IUPAC Women Breakfast, 2019, Budapest.

 

 

 

Go to top